Andi & Tamás - Haraszthy Vineyards, Etyek

“Átnézegettük Andival a képeket, többször, kb. 3x is már 🙂 Szeretnénk megköszönni neked, hogy ilyen gyönyörű formában őrizted meg számunkra ezt a napot, illetve azt is, hogy ilyen gyorsan kész lettek a képek.
Azonban nem csak a köszönet miatt szeretnék neked írni. Néhány dolgot szeretnék kiemelni abból a szolgáltatásból, amit tőled kaptunk.
Iszonyatosan tetszett, hogy ennyire diszkréten, észrevétlenül dolgoztál az esküvőn. Elsőnek az esküvő után azt gondoltam, biztosan csak én nem figyeltem erre, de aztán több ismerősöm és ma a szüleim is mondták, hogy sokszor észre sem vették, hogy fotóznak minket. Ennek ellenére abszolút nem túlzás amit mondtál, sokszor a képek nézegetése közben olyan, mintha 2-3 fotós készítette volna a képeket 🙂 Szenzációs!
Nagyon tetszett a hozzáállásod, az elejétől a végéig nagyon kedves és profi volt az egész. Tisztában vagyok azzal, hogy ez is egy business. Mégsem éreztük így, nem volt futószalag érzés, nem éreztük magunkat egynek a sok esküvőből. Ez egy szuper dolog.
A végére hagytam azt, ami a legjobban tetszik. A képeid szinte kivétel nélkül mesélnek. Nem tudok rá jobb szót. Az a helyzet, hogy sok mindent meglehet tanulni: mi az a záridő, rekesz, stb. de úgy gondolom, hogy ehhez egy látásmód szükséges, egy olyan érzék, ami nem mindenkinek adatik meg. Gratulálni szeretnék neked ehhez.
A képeket visszanézve az elkapott pillanatok összessége teljesen visszaadja az esküvő hangulatát. Nagyon jó látni, hogy ilyen sokan jól érezték magukat.

Az élet egyes területein maximalistának tartom magam. Boldogsággal tölt el, amikor azt látom, hogy valaki amit csinál, azt a tudása legjobbját adva csinálja. Őszintén, nagyon ritkán szoktam leírni valamiről ilyen hosszan a véleményem, mert nem minden nap botlik az ember ilyen dolgokba.” – Tamás